Rólunk írták

Dudics Emese, újságíró

Tapicskolni szabad!

Izgatott, ragyogó gyerekszemek, szurtos pofik, maszatos kis kezek. Ragacsos, barna massza. De hisz ez pont olyan, mint…! Igen, pont olyan. És pont ez a jó.

Az élet bonyolult. Kusza kapcsolatok, bonyolult érzelmek, napi konfliktusok. Ha szerencsénk van, képesek vagyunk szublimálni az érzéseinket, azaz kifejezni őket anélkül, hogy az indulataink nyersen, romboló erővel törnének elő. Erre való például a művészet. És a gyerekek?

Ismerd meg önmagad!

Nos, a gyerekek nem fognak színdarabot írni vagy belekezdeni egy bonyolult matematikapélda megoldásába, csak hogy elegáns módon vezethessék le a feszültségüket. Ők csupán azt érzik, hogy valami nem jó, hogy valami feszít belülről, hogy csapdába kerültek, hogy magányosak. Főleg, ha apu vagy anyu „bántotta meg” őket, akit egyébként nagyon szeretnek, most mégis haragszanak rá. Mit lehet ezzel az érzéssel kezdeni? Még jó, hogy a gyerekek számára is létezik ilyen terep: a játék.

A mesék kitalálása, a szerepjátékok, a festés, a rajzolás, a gyurmázás nemcsak arra jó, hogy a kicsi minél jobban megismerje a környezetét, hanem arra is, hogy megtanuljon bánni a saját lelki történéseivel is. Ahogyan azt próbálgatja, hogy mit lehet kezdeni egy labdával, úgy azt is tanulgatja, hogy milyenek a saját indulatai. Mi történik, ha ezt vagy azt az utat választja?

A játékok tehát az önismereti fejlődés lépcsőfokai. Nagyon fontos, hogy mi, felnőttek, hagyjuk ezekben kibontakozni a gyerekeket. Hagyjuk őket építeni és rombolni, suttogni és visongani. Hogy mindeközben szükség van-e szabályokra? Természetesen igen, és ezeket nekünk kell meghatároznunk. A gyereknek viszont az a „feladata”, hogy ezeket megpróbálja átlépni. A kicsik így, a végtelen lehetőségek és a szabályok között „libikókázva” szerzik meg az alapot ahhoz, hogy kreatív, de a társadalomba beilleszkedni tudó ember váljon belőlük.

Jöjjön felszínre!

A pszichoszexuális fejlődés freudi modellje szerint az anális szakasz egyévestől hároméves korig tart. Ez az az időszak, amikor a kisgyerek szobatiszta lesz: örömérzet kapcsolódik a záróizmok szabályozásához, az azok feletti uralomhoz. Ha a gyermek fejlődését ebben a szakaszban zavarják meg – például azzal, hogy túlzottan manipulálják a szobatisztává válást –, akkor az illető úgynevezett anális karakterré válhat, akire esetleg tisztaságmánia, túlzott pedantéria, zsugoriság lesz jellemző: azaz az elengedésre, elengedettségre való képtelenség.

Ebben az életkorban különösen hasznosak lehetnek a kakilással egybecsengő játékok, mint amilyen a sarazás, a gyurmázás. Vegyük észre a fontos párhuzamot a tabuként kezelt érzelmek és a széklet között: mindegyik a felszínre „törekszik”, ám a gyereknek kontrollálnia kell ezeket. A „tapicskoló” játékok azért is nagyon jók, mert általuk kiélhetők a felszínre kerülő indulatok, érzések, fantáziák. Az ismétlés pedig csökkenti a feszültséget. Ahogyan a széklet az egyik első dolog, amit a kicsi a sajátjának érez, úgy megtanulja, hogy a saját érzelmei felett is csak ő rendelkezik kontrollal.

Nagy Zoltán, pszichológus

Azt is látni kell, hogy a széklettel való machinálás a gyerek számára egy nagyon izgalmas játék. A széklete az első dolog ami teljesen a sajátja. Azt nem lehet tőle elzárni, paranccsal megtiltani, vagy bármilyen eszközzel előcsalogatni. Azon csak neki van kontrollja.

Vannak még dolgok, amik szintén csak a sajátjai. Az érzelmei, indulatai. És lehetnek az érzelmeknek olyan területei, amiket nem tud megosztani: például ha gyűlöl olyan embereket, akiket egyébként végtelenül szeret, de akkor éppen megsértették a kicsi világát (testvér, vagy akár a szülők), és aminek a kinyilvánításakor érzi, hogy elfordulnak tőle érzelmileg, egyedül hagyják. Amikor ilyen érzelmeket él át a gyerek, csapdába kerül. Ha kifejezi őket, ideiglenesen tönkreteszi a szeretetkapcsolatait, és egyedül marad. Ha nem fejezi ki, akkor meg pláne egyedül marad, hisz nincs kivel megosztani.

Ilyenkor lenne megoldás a Freud által leírt „szublimálás”, az érzések, belső élmények kifejezése a nélkül, hogy az indulatokat nyersen, leplezetlenül a környezet arcába vágnánk, hogy kezdjenek vele amit akarnak. Csakhogy a gyerek számára a szublimálásra még kevés lehetőség van. Mesék kitalálása, szerepjátékok, festés, rajzolás, gyurmázás, ezek az eszközei. Nem fognak színdarabot írni, se személyiségelméleteket összedobni a maguk örömére.

A lényeg, hogy a tabu érzelmek bezártsága és a széklet bezártsága között egy fontos párhuzam van. Mindkettő felszínre akar jutni, és mindkettőt kontrollálnia kell a gyereknek. Ezért van, hogy az anális szakasz feldolgozását segítő játékok (vizezés, sarazás, gyurmázás, mázolás) még az anális szakaszt követő későbbi életszakaszokban is hasznosak az elfojtott „bűnös” érzések alól való felszabadulásra, „megkönnyebbülésre”.

Ezekben a játékokban kiélhetők a fantáziák (a fantáziákkal való ismerkedés), és ismétlések által fokozatosan csökkenthető a belső feszültség. Depressziós 4 éves kislánnyal való játék során élmény volt látnom, hogy azáltal, hogy egy „gombatündért” számtalanszor átfestve feketére (a pszichológus varázsolta vissza színessé a közös festés során) kifejezte depresszióját, egy kicsit meg is szabadult tőle, csak mert megoszthatta érzelemvilágát a külvilággal.